2008.
2008.11.23
Kanász-dal
Hej, kis angyalom
én a határ szélén lakom.
Ahol dalol a kalász
ha szép lépteddel arra jársz.
Hej, kis angyalom
én a számat neked adom.
Tudom tőlem csókra vársz
mind ahányszor felém jársz.
Hej, kis angyalom
én az éjjelt neked adom.
Tudom te csak reám vágysz,
valahányszor nálam hálsz.
Hej, kis angyalom
én a nappalt biz nem adom.
Délben csendes a kalász
ha arra jársz, ha nem jársz.
Hej, kis angyalom.
könnyeid majd fel-felmosom.
Tán majd én is dalolok.
de nappal szabad maradok.
A mai nap bűne…
Lecsapott rám a mai nap bűne.
Szegény lelkem, a pőre.
Előtte állt büszkén,
egy hetyke, szép legény.
Tartása, teste íve
beleillet ölembe.
Surranása kacajának
édes volt a fülemnek
Szavát ittam én
ajkának kelyhiből.
Két keze intése
hívogat, kéreget,
magához csalogat,
karjában édesget.
Szeminek nézése,
hittem én, megperzsel,
lábamnak völgyiben
mintha rőzse égne el.
A vágy bennem süvítő,
S mire elmondta mi jő,
Elkopott elmémben
a jelen idő.
Szerelmesek dala
Nyári éjjel izzad az ágyban maga,
szép, sudár lábbal a nyakamon.
piheg az aranyom.
Elveszett elme felett uralni
jaj nem lehet szavakat.
Mutasd az aranyad!
Csuda bundád le nem veted
pöndörödik, juj de szeret
az én szívem!
Sóhaj mit le nem lehet nyelni.
Szégyelled magad? Minek?
Az örömöm csak a tied!
Azt mond inkább kevés neked.
Elégszer szeretni nem is lehet
Még önmagadra vetnél szemet.
Aranyom! Kis angyalom!
Szeretlek nagyon!
Nyári éjjel fekszünk a pamlagon.
Arcom az arcodon.
Kezem a hátadon.
Öledben álmodom.
Együtt
Eszembe jut az a nyár;
holdfényes langy éjszakán
nap pirított szép bőrödön
lépdelt ott egy bogár.
Lágy arcodnak bíborán
bámultam szemed csupán.
S lángja mi benne égett,
megérintett furán.
Szíved halk sugallata,
ajkadnak fuvallata,
elérve hozzám elragadt;
Örökre nyár maradt.
És csak fogtam két kezed,
Néztem, néztem az eget.
Miket sejtettem akkor ott,
mondani nem lehet.
Ma már tornácon ülünk
és nem hall már jól fülünk.
Mégis minden szó érthető,
míg együtt rezdülünk.
A mandolin dalol
A mandolin dalol;
csak a szívem néma.
A te szíved vándorol;
És az enyém léha?
A mandolin dalol;
a szívem is néha.
A te szíved haldokol;
ő ma azért néma.
A mandolin dalol;
úgy sír ez a nóta.
Dal ami átkarol
órák, évek óta.
Ha mandolin dalol;
elhallgat az óra.
Leül körém, s fogja
lassan zokogóra.
Ha mandolin dalol;
Szívem néma, néma.
A te szíved vándorol;
elhagy néha-néha.
Angyalok előtt
S akkor rohanám le a völgybe,
büszke mellem hangját kieresztém.
S csak akkor néztetek énrám;
Én meg állottam kirekesztetten.
Elmondtam: minden miben eddig hittem
mellőlem mára elkopott. . .
. . .az évek elégettettek, mint ahogy
rőzse megrogy a tűz alatt.
De harmatként hulltak vala a
mosolycseppek a szűz alatt.
S mennydörgő villámmal
súlyta az ég a vétkest;
Ki kecsegteté az embert,
a bűnre éhest.
Majdan ritkuló eszemmel
felértem végre,
Nem létezik ima az ember
gyarló lelkére. . .
Ím elmondtam, hogy minden hitem
mellőlem mára elkopott.
S mire fájdalmim könyvének végére értem.
Az idő süvítő szele is alábbhagyott.
Árvalány
Napfényes szép délutánon
semmi lárma zaja koppan.
Ott, ahol mi járunk mostan,
nap langyítja tó vizét.
Bogár lépdel szép ruhámon,
a természet hangja lobban.
Vigyázz rá te! – mondja – Jobban!
Rám teríti nagy szívét.
Ég kékjére tükröződik
én szívemnek pöttöm árnya.
Kinek vagyok árva lánya
messze jár már nélkülem.
Vigaszt von rám, megőrződik
édes anyám örök álma
kinek vagyok árva lánya.
- Boldogan élj nélkülem! -
Tedd szívembe
A szívembe belevésem
nevedet.
Két kezedbe beleteszem
szívemet.
Lábad elé elhordom a
csillagot
Amit az ég te kedvedért
hullatott.
Két kezembe ideadjad
arcodat
A szívembe tedd bele a
hangodat.
Éji csendbe hozzad el az
álmomat.
Éj csendjébe tedd csak bele
önmagad.
Szeretlek…
Ahogy a mosolyod elém dobod,
minden búbánat elrobog.
Szemedet ahogy rám veted,
minden félelem megremeg.
Szavaid ahogy hangzanak,
a rémeim elalszanak.
És tudom, hogy neked az én
szavam, csak holmi óvatlan
gondolat szülte, hangtalan
vacak.
De tudom, hogy meghatott,
ahogy a térdem megrogyott.
Leánykának….
Arcodra írom a legszebb mosolyt;
Szívemmel bírom ki tegnap
még leányka volt.
Testedbe teszem a szép gyermekünk;
Szíveddel bírod ki veled
ma eggyé vegyült.
Ajkaddal írod rám minden szavad;
Csókodat olvasom én, mi
bőrömre tapad.
Fülembe szökken halk gyöngysóhajod;
Csupa lágyság és bűbáj vagy
én szép Angyalom.
Môj drahý – welanga dala
Míg várom, az éjjel csak rám leheljen;
Te jöttél. S ma hlava* csak válladra helyeztem.
Tvoj dlaň* hogy ha halkan rám simul
arcomon moj koľa* elpirul.
Nincs az a drahokam* mi így ragyog,
melletted a noc* fénye én vagyok....
S ez éjjeli pesnička* úgy de szól,
hívja a túľba* mi ránk hajol.
Te jöttél. S ma hlava* csak válladra helyeztem.
Tvoj dlaň* hogy ha halkan rám simul
arcomon moj koľa* elpirul.
Nincs az a drahokam* mi így ragyog,
melletted a noc* fénye én vagyok....
S ez éjjeli pesnička* úgy de szól,
hívja a túľba* mi ránk hajol.
Majd elér k nám* is a nap-jövet.
Gyenge leszek, és elmegyek.
Szemimnek csilláma porba száll;
De nič to* az sem ha nagyon fáj.
Mert moj milovaný* te voltál.
Gyenge leszek, és elmegyek.
Szemimnek csilláma porba száll;
De nič to* az sem ha nagyon fáj.
Mert moj milovaný* te voltál.
Môj drahý – Drágám
ma hlava – fejem
Tvoj dlaň – tenyered
moj koľa – bőröm
drahokam – drágakő
noc – éjszaka
pesnička – dal
túľba – vágy
k nám – hozzánk
nič to – nem baj
moj milovaný –én szeretettem
Szerelemről…
Olyan puha a lelked,
mikor megérintem
ujjam alatt porhanyós
homokszemek.
Olyan lágy vagy;
hozzád érek;
gyengédek a vágyak.
S olyan szép vagy.
Arcod felett
szívem könnybe lábad.
Léted oly hibátlan.
Magadhoz von;
mindegy mit csináltam.
A szíved dalai
elcsitulnak szelíden.
Hangod zamata
rám borul titokban.
Egyszerű nyugodt béke
száll az érzékenységre.
Szégyen
Szégyellem magam,
mert álmaim mezején
csupaszon jártunk
te meg én.
Arcomon véres pír hever,
mert azon a mezőn
magamat neked adtam el.
Szememet zavartan lehunyom,
ha emlékeim közt
feltűnik testeden ujjnyomom.
Kínos a csend melyben ott maradt
lelkemből egy kis darab.
Szégyellem magam,
mert az élet mezején
nem tudom ki maradt
árva: Te vagy én?
Á.- nak
Belenézel bátran a szemébe?
Vagy kivárod, míg a hazug hold megigézne?
Elé állsz és hűen magadhoz elmondod-e hogy félsz?
Hogy minden nap rettegés és fájdalom a szívedben
amiért nem érintheted.
Egy tiltott szerelem fészkel a szívedben.
Kérdezed magadtól: Szabad-e ? – de a választ
a lelked mélyén tudod! És zokogsz, mikor
senki sem lát, siratod meg nem született perceiteket,
a ki nem mondott érzéseket. Sírsz, és senki nem segíthet
neked. Egyedül vagy egy végtelen, háborgó tengeren;
és nem jön mentőhajó. Fuldokolsz, kapálódzol.
És talán nyerésre állsz.... mígnem jön egy újabb hullám,
Egy újabb nap. És ő. Előtted áll. Néz. Téged néz. Rád mosolyog.
Belenézel bátran a szemébe. Rá mosolyogsz.
…Majd kivárod míg a hazug hold megigéz.
Elfordulsz és hazamész.
Öregkor
bohóság
Érdes kezed még rám simul.
Öreg szemed is rám kacsint.
Szép szíved ma kivirul,
nézem arcod: elpirul.
simítás
Tenyerednek simasága
úgy hasítja bőrömet,
mint ahogy az úton járnak
régi, kopott kövek.
emlékek
Lángoló szemébe
süppednek könnyűi;
Peregnek peregnek
Életnek emléki.
unoka
játszóházban sikong
apró talpa dobban
felém nyújtja karját
pörgess papa, jobban!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Kedves István!
Köszönöm, hogy ellátogattál honlapomra! Örülök, hogy itt is találkozunk, nemkülönben hogy tetszik amit látsz, olvasol itt nálam!
További kellemes időtöltést kívánok.
Az oldalt folyamatosan frissítem új versekkel. Ha időd van érdemes visszajárnod!
:)
További szép napot kívánok!
Baráti szeretettel,
Anita
gratulálok
(shf, 2008.11.24 11:53)
hello Anita !
köszöntöm ,Honlapod és örömmel olvasgattam verseid sorait ,tetszenek, mély emberi gondolataid, különösen tetszik a Honlap átláthatóság és kivitele,gratulálok
mvh:shf
Hüm...
(Petya, 2008.06.19 13:33)
Milyen jó olvasni verseidet! :-)
Az embernek öröme van benne, mert megtalálja saját érzéseit, gonalatait is benne!
Köszönöm!
Gratulálok!
Várakozás
(Rajongó, 2008.03.18 05:50)
Vágyakozom az új és újabb verseidre!
Még mindig le vagyok nyűgözve.
Szeretném, ha ez mindig így maradna.
Köszönöm!
(Őszi Anita, 2008.11.24 13:48)